2013. október 8., kedd

Az amcsi fogyókúra (részlet egy blogból)



A következő bejegyzésemet egy feltételes személyről, egy "kitalált" kolléga nőről fogom írni.

A hölgy kb 160 centi és 130 kiló. Mondhatni túlsúlyos enyhe mértékben, bár ez a tények kismértékű eltorzítását jelentené.

Na. Nap mint nap hallgatom, ahogy azt magyarázza, hogy nem tud fogyni, pedig mindent megpróbál. Először és utoljára voltam úgy, hogy megpróbálok segíteni/tanácsot adni valakinek.

Mivel jómagam is sok mindent kipróbáltam, így nevezhetem magamat "profinak" a fogyókúrák terén, és eljutottam arra  szintre, hogy bizony csak az alaptétel működik. Több energiát elégetni, mint amennyit bevisz az ember fia/lánya.
Ide be tudnám linkelni Sanyi a bagoly zseniális képét, amit most hirtelen felindulásból meg is teszek:


Na. A hölgy a havi fizetésének a felét költi arra, hogy 'diétásan és egészségesen egyen', az étrendet pedig egy helyi 'gyógyító' javasolta neki.
Na, ez lényegében az volt, hogy glutén mentes étrendet végezzen, és attól majd jól lefogy.
Szóval, ez azt jelenti, hogy rengeteg pénzt költ organikus zöldségekre, és mindenféle bio húsokra, ééééééés, ezzel még nem is lenne baj. A mennyiséggel és körítéssel.
Egyik nap gondoltam -mivel előjött a téma-, hogy megkérdezem figyeli e a kalória bevitelét? 
FOGALMA sem volt mi az!
A fogyókúrát itt úgy képzelik el, hogy eszel amit mond a profi szakértő, és szeded az überdrága kiegészítőket. Mármint legtöbben így gondolják. Csináltam egy gyors körkérdést, és az irodában 20 emberből kb 19 nem tudta mi az a napi kalóriabevitel.
Tadaaaa...

A hölgynek próbáltam elmondani, hogy attól, hogy glutén mentes diétán van, nem kéne kukorica doritos-t (kukorica chipset) enni, mert sok benne a szénhidrát és a rossz zsírok.
Az sem segít, hogy a bio zöldségekhez (amit nyersen kell fogyasztani) egy nap, elfogyaszt 500 gramm saláta dippet (ez ilyen majonézes, sajtos sűrű krém, amibe a zöldséget mártogatjuk).
Vettem a bátorságot és összeszámoltuk, hogy kb mennyit eszik egy nap kalória szempontból. 5200 kilókalória. Hmm... Ez lehet, csak szerintem sok.
Aztán összeszámoltuk, hogy kb mennyi kalóriát éget el.
Heti 1 zumba óra. Ennyi. Összesen. 2 perc gyaloglás sincs a munkahelyre. Semmi... DE a gyógyító azt mondta, fogyni fog. KÉRDEM ÉN, MITŐL?

Próbáltam rávetíteni, hogy amíg ez a szám nem csökken mondjuk 2000 alá kezdésnek, addig nem lesz súlyvesztés nagyon.
Ééééééés, ebben is maradtunk. Egyik fülön be, a másikon ki. Igaz ma csak egy fél zacskó chipset nasizott el nap közben..


Frissítés:
A hölgy beszélt a gyógyítójával (aki alkalmanként 10e Ft-ot legomból róla), éééés... A gyógyító szerint, én negatív hatással vagyok a fogyására (he-he. amióta ezt csinálja felszedett kb 9 kilót...) így megtiltotta, hogy ételről beszélgessen velem.

Tadaaaam...
Ilyen is csak az USA-ban történhet.